Az áldást kuumapoika küldte 2009. szeptember 2., szerda - 19:33-kor
még nincs komment

Feri a múlté, bár egy szavába kerülne, és én bármiben benne lennék, de mindegy. Ezt úgy tűnik, hogy el kell fogadnom. Ami új, hogy felszedtem pár kilót, amivel nem vagyok hajlandó kibékülni, úgyhogy elkezdtem tornázni. Remélem, hogy segít, mert nem akarok pigi lenni.

Járok pszichiáterhez, ami nem egy rossz döntés, és sztem tök menő, mintha new yorki lennék. Se.

 

Az áldást kuumapoika küldte 2009. április 30., csütörtök - 22:46-kor
még nincs komment

Ferin már túl vagyok, bár még mindig tetszik. Viszont mostanában viszont olyan, mintha én tetszenék neki. Együtt járunk ebédelni, meg kávézni, és olyanokat mond nekem, hogy bogyóka, meg hogy schatzi, (kb. szívecske, szó szerint kincsecske) meg további ehhez hasonló jelzőket. Szóval egyszerűen csak beszélgetünk és ezket a szavakat beleszövi a mondandójába, vhogy úgy, hogy olvastam a prezentációdat, és nagyon tetszett, ügyes vagy bogyóka. Meg ilyenek. Múlt héten megkérdeztem tőle, hogy miért használja ezeket a szavakat, és azt mondta, hogy ha zavar, akkor abbahagyja. Mondtam, hogy nem zavar, csak érdekel, hogy mi ez?! Azt mondta, hogy egyszerűen csak szeret velem lenni, és akivel szeret együtt lenni azt becézgeti. Hmm. Hát nem tudom, ő az első heteroszexuális férfi ismerősöm, aki szeret velem lenni és bogyókának hív. Nagyon aranyos. Kár, hogy barátnője van.

Egyébként a főnökömről kiderült, hogy meleg. Konkrétan úgy, hogy összebarátkoztam az egyik kollégámmal, kiderült, hogy ő is meleg, és csak úgy megemlítette, hogy egyébként a főnök is az. Az a helyzet, hogy a főnök nagyon ügyel rá, hogy ennek még a látszatát is elkerülje, gyakran dícséri meg lányok ruháját, meg úgy csinál az asszisztensekkel, mintha flörtölne velül, stb.

Egyszer, amikor csak ketten tartottunk egy megbeszélést, akkor egy prezentációhoz képeket kerestünk és volt ott néhány kép női kollégákról is. Ő elkezdte mondani, hogy ki csinos, meg ki hogy nézki, én pedig csak annyit válaszoltam, hogy biztos, de én nem szoktam ezeket nézni. Erre nem reagált semmit, gondoltam ez első lépésnek elég egyértelmű, hogy előttem nem kell játszania a nagy nőfalót, egyrészt mert én nem vagyok partner az olyan beszélgetésekben, másrészt meg előttem nem kell a szerepét játszani, úgyis tudom, hogy meleg. Különben azt gondolom, hogy szép lenne tőle, ha felvállalná a másságát. Fiatal, sikeres, okos és helyes pasi. Pont ilyen pozitív példákra lenne szükség. Jó lenne látni azt a magatartást, hogy hello itt vagyok, profin végzem a dolgom és egyébként meleg vagyok, és természetesnek tartom, hogy a munka végeztével a barátomhoz megyek haza. Nekem legalábbis ez az álmom. Az is hogy ilyen sikeres legyek, meg főként az, hogy a nemlétező barátomhoz menjek este haza.

 

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. július 23., szerda - 3:38-kor
még nincs komment

Ferit még mindig imádom, persze teljesen fölöslegesen. Újonnan azon szoktam ábrándozni, hogy együtt megyünk haza, és onnantól kezdve össze is költöztünk. Szerintem jó lenne. Szerintem ő nem igen gondolkozik ezen. De ez végülis az én szánalmas, fiktív románcom, úgyhogy azt flash-selek amit akarok.

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. július 8., kedd - 0:27-kor
1 komment

Ha valaki nem tudja eldönteni, hogy meleg-e vagy sem, itt egy kis segítség egy teszt formájában:

BIST DU SCHWUL?

Egyébként nekem az jött ki, hogy: Du bist zwar noch nicht arg schwul, aber du musst aufpassen, dass du's nicht wirst, außer, dir gefällt das!

Ford: Még nem vagy súlyosan meleg, de oda kell figyelned, hogy ne legyél az, kivéve ha neked ez tetszik! (Gut zu wissen)

 

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. július 8., kedd - 0:27-kor
még nincs komment

Lehet, hogy a különböző atrocitások a melegfelvonuláson nem ezt mutatják, de én úgy érzem, hogy a melegek iránti tolerancia most jóval erősebb, mint pár évvel ezelőtt. (Ez persze jó, de szeretném a határozott véleményemet is kifejezésre juttatni, mely szerint a melegek elfogadása nem kegy, amit a kedves heteroszexuális társadalom egy része gyakorol a homoszexuálisok irányába, hanem alapja a párbeszédnek. Éppen ezért örülök minden pozitív megnyilvánulásnak, viszont nem tudok/akarok mit kezdeni a nekem nincs bajom a melegekkel/buzikkal, de.. kezdetű mondatokkal.)
Egyébként a barátaim egy része előtt már megejettem a coming out-ot, azaz amikor szóba került, hogy kinél mi a helyzet a párkapcsolat/csajozás/pasizás terén, akkor kitérő válasz helyett, arra a kérdésre, hogy van-e valakim, azt válaszoltam, hogy:
Nincs senkim, de a hétvégén csókolóztam egy helyes pasival, és remélem, hogy jövő héten újra találkozunk.
A reakció pedig fél perc döbbent csend után az volt, hogy:
Tök jó, reméljük, hogy összejöttök és ha igen, akkor majd mutasd be nekünk!

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. június 29., vasárnap - 14:49-kor
még nincs komment

- Bist du schwul?
- Jo.
- Hast du Angst davon?
- Ne!

Az áldást kuumapoika küldte 2008. június 17., kedd - 23:29-kor
2 komment

Egyébként Lara Fabian -t az összes meleg szereti? (Én nagyon szeretem, és eddig akárhány meleg fiú blogjára, wiw-jére, myspace-ére tévedtem, Lara Fabian egy kép, egy youtube video, vagy egy háttérzene formájában jelen volt.) Ő mitől ekkora sztár a melegek körében?

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. június 8., vasárnap - 22:24-kor
2 komment

És egy kép Jared Padaleckiről senkinek nem lehet ellenére.

Az áldást kuumapoika küldte 2008. június 8., vasárnap - 21:57-kor
1 komment

Jó rég írtam, úgyhogy most összefoglalom, mi is történt. Nagyon sokat tanultam, de szerencsére meg lett az eredménye, elfogadták a szakdolgozatom és az államvizsgán is túl vagyok. Úgy néz ki, lesz diplomám. :-)
Ami viszont ennél jóval fontosabb, az az, hogy szerelmes vagyok. A srácot úgy hívják, hogy Feri, és egyszerűen imádom. Az a legviccesebb, hogy egyáltalán nem úgy néz ki, mint azok a srácok, akik nekem tetszenek. Tehát nem szőkésbarna, nem kék vagy zöld szemű, nem úgy néz ki, mint egy svéd rajzfilmfigura, mégis nagyon tetszik. A haja fekete a bőre hófehér, de egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy emo-fanatic, hanem úgy mint egy teljesen átlagos srác. Eddig a kevésbé fontos jellemzők. És most a fontos: ilyen kedves, jóindulatú sráccal talán még soha nem találkoztam. Egyszerűen egy tündér. Ha fáradt, vagy sok a dolga, akkor is mindig van ideje rám, és annyira kedves, hogy legszívesebben rávetném magam és órákig puszilgatnám az édes kis pofiját.
És akkor most jöjjön a történet szánalmas része. A fiú sajnos heteró. Oly szomorú, de bizony igaz, nem meleg ez az imádnivaló fiú. Pedig azt hittem azt. Amikor megismerkedtünk, ő azt mondta, hogy van egy barátnője, de őt nem ismerte senki, nem is nagyon beszélt róla, gondoltam, hogy csak úgy mondta, de igazából meleg. Sajnos, nem. A lány létezik, tényleg létezik. Miért, miért, miért vagyok szerelmes egy heteró fiúba? Hogy lehet ilyen édes és érzékeny egy nem-meleg pasi? Egyébként magamat vígasztalom azzal, hogy általában együtt reggelizünk, és amikor megyünk le a lifttel és állunk sorba valai szenvicsért, és ő beszél hozzám, akkor azt képzelem, hogy ő a pasim, és leugrottunk reggelizni. Aztán majd a liftben fölfelé megcsókoljuk egymást. Képzelgésnek nem rossz, de attól még igen szívesen venném, ha a pasim lenne. Bárcsak meleg lenne! Egyébként a kedvessége egy pici naívsággal párosul, úgyhogy szerintem fogalma sincs, hogy meleg vagyok, talán a homoszexualitás tényéről sem tud igazán. Annyira édes, kár hogy ebből ugye nem lesz semmmi.

 

Az áldást kuumapoika küldte 2008. június 8., vasárnap - 20:41-kor
még nincs komment
Szeretlek FERIIIIIIIIIIIII
Az áldást kuumapoika küldte 2008. március 22., szombat - 22:13-kor
2 komment

Rég írtam, ez van, ritkán írok, akkor sincs mindig értelme. Most éppen a szakdolgozatomat írom, hamarosan le kell adni, úgyhogy eléggé be vagyok táblázva. Új munkahely, amit nagyon szeretek, a kollégák aranyosak, a homoszexualitás nem téma, az iroda fele külföldiekből áll, ráadásul milyen helyes észak-nyugat európai pasikból. Meg is mondom: nagyon helyes pasikból. Helyesek, kedvesek, nyitottak és van köztük legalább négy meleg srác. Kedvencem Christian, akit ha csak meglátok, már szebb a napom. Az a fiú egyszerűen tökéletes. Szeretek bejárni az irodába, ilyen felhozatal mellett nem is csoda.
Jómagam elkezdtem sportolni, úszni járok, és nagyon jó. Jó a mozgás is, meg az is, hogy végre új arcokat látok. Az év elején összejöttem egy pasival, na nem az uszodában, hanem az interneten, találkozgattunk, aztán lefeküdtünk. Jó volt, tényleg jó. Nem olyan, mint amilyenre számítottam, mert azt gondoltam, hogy a srác valahogy másképp fog viselkedni, szóval azt gondoltam, hogy egy kicsit magabiztosabb lesz, ehhez képest eléggé zavarban volt az elején. Ez a teljesítményén nem érződött, nagyon aranyos volt, ahogy puszilgatott, meg ahogy ölelgetett, de azért láttam rajta, hogy egy kicsit zavarban volt. Amin meglepődtem, az az, hogy én viszont egyáltalán nem voltam zavarban, valahogy olyan természetesnek tűnt, hogy mi most ott szexelünk egymással. A szex jó volt, csak kár, hogy nem lett a dologból semmi több. Persze éreztem én, hogy nem lesz belőle semmi, és nem zavar, hogy ennek ellenére lefeküdtünk egymással, de azért jó lenne már valami komolyabb dolog. Majd lesz. Bízom benne, várok, keresek.

 

Az áldást kuumapoika küldte 2007. november 13., kedd - 22:44-kor
2 komment

A barátaim körében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy meleg vagyok. Az eddigi rettegés helyett azonban inkább örülök ennek. Annál is inkább, mivel az elmúlt időszakban elég sok pozitív visszajelzést kaptam. Például az egyik kedves barátnémmel egy az utcán sétáltunk, amikor egy pasira mutatott és mondta, hogy szerinte, milyen helyes. Tényleg az volt, és nem bírtam ki, hogy ne jegyezzem meg, hogy szerintem is egy igazán helyes pasi kóricál ott előttünk. Aztán nem is emlékszem már, hogy miért, de A. egyszercsak mondta, hogy neki teljesen mindegy, hogy most viccelek, vagy tényleg tetszik az a pasi, ő akkor is nagyon-nagyon és ugyanúgy szeret engem. Erre persze semmit sem tudtam mondani, de azért az megnyugtató, hogy egy barátom már a coming out után is marad. :-)

 

Az áldást kuumapoika küldte 2007. augusztus 23., csütörtök - 11:05-kor
még nincs komment

Nem nagyon szoktam visszaolvasni az írásaimat, nincs is nagyon mit, hiszen alig írok ide. De mégis milyen érdekes, hogy milyen nagy a szavak ereje. Általam ismeretlen emberekből érzelmeket váltok ki azzal, hogy betűket teszek egymás mellé. Amint a kommentekben és az érkezett levelekben olvasom, ezek nem mindig pozitív érzelmek, de nem baj ez. Nagyon sokat tanulok belőlük, úgyhogy mindet köszönöm.

A jelenről:

Beadtam a derekam és elkezdtem megtanulni azt az idegennyelvet, amelyet kb. semmire sem tartok, dehát a munkához, meg a karrierhez, meg mit tudom én mihez, úgy tűnik elengedhetetlen. A két kedvenc idegennyelvemtől persze elveszi az időt, haragszom is rá ezért méginkább, bár annyira suta, közönséges és együgyű, hogy gyorsan átrágom magam rajta. És aztán visszatérhetek ahhoz, amit ezelőtt kezdtem. Alig várom.

Érdekes érzés a tökéletes anyagi biztonság. Több helyről is rendszeres jövedelemmel rendelkezem, mely pénzösszegeknek csupán töredékét költöm el. Nem baj, jönnek még nehéz idők.

Tervezem, hogy látogatom a Zsidó Nyári Fesztivált, szerintem nagyon sokszínő és érdekes. Ja, egyébként voltam Szigeten, és nem akarok hazabeszélni, de a legszínvonalasabb sátor kétség kívül a Magic Mirror volt. (persze Albert Györgyivel lett volna tökéletes) Nem hiába: itt összpontosul a kreativitás.

Az áldást kuumapoika küldte 2007. július 22., vasárnap - 23:53-kor
1 komment

Most valahogy egyszerre tisztán és homályosan látok. Tisztán látom magam és azt, hogy mit szeretnék, és homályosan látom a környezetem és azt, hogy Ő mit szeretne tőlem. Hát mondja meg! Nem igaz? Miért nekem kellene kitalálnom?

Az áldást kuumapoika küldte 2007. július 18., szerda - 9:34-kor
még nincs komment

Tegnap óta minta egy picit szenzitívebb (milyen hülye szó, de mégis tetszik) lennék az átlagosnál. Eszembe jutott pár régi kollégám, és arra gondoltam, milyen jó lenne gondtalanul ücsörögni valamelyik korábbi munkahelyemen megszerzett íróasztalomnál. Aztán persze továbbgondoltam, hogy kb. csak  egy órág lenne az olyan jó, pláne gondtalan. Viszont írtam egy e-mailt az egyik régi kollégámnak, hogy hogy van, mit csinál és, hogy van-e kedve ahhoz, hogy jövő héten együtt ebédeljünk. Így a régi kapcsolatból megtartom a jót, az íróasztalnál meg stresszeljen más. Hihi-haha. Remélem lesz kedve találkozni velem.
Most elegyek egy tanfolyamra, aztán reményeim szerint barátnémmal A.-val beülünk valahova és megbeszéljük a világ legfontosabb dolgait. Meg fel kéne hívnom M.-t, de ahhoz még gyűjtök erőt, szerintem ma még csak gyűjtök. Majd holnap hívom. Mindenesetre szép napot mindenkinek!

Az áldást kuumapoika küldte 2007. július 14., szombat - 16:18-kor
még nincs komment

Gyanútlanul ideballagtam ritkán látogatott blogomhoz, hátha kedvet kapok írni valamit. Örömmel látom, hogy van, ki olvassa az oldalam, köszönöm Nekik. Szeretem a kommenteket is, hiszen mindig jó, ha van visszajelzés. (még ha negatív is)
Az életmódváltozásom annyit tesz, hogy megpróbálok teljes életet élni, még akkor is, ha ez talán nem is olyan könnyű. Persze, nem akarom sajnáltatni magam, hiszen egészséges és fiatal vagyok, anyagi biztonságban élek, és nem szenvedek semmiben sem hiányt. Ez nem kis dolog. Mégis azt gondolom, hogy melegként élni, vagy ezt a közeget, ahol vagyunk melegként megélni nem is olyan egyszerű. Ennek ellenére próbálok nyitott és pozitív lenni, számomra meglepő módon, általában sikerül is. Az utóbbi időben sikerült néhány új emberi kapcsolatra, ígéretes barátságokra szert tenni, és bár a szerelem, úgy tűnik még mindig várat magára, én megpróbálok mindent megtenni azért, hogy találjak egy kedves, hozzám illő fiút. Megpróbálom nagyon erősen hinni, hogy ez lehetséges, és így máris könnyebb az élet.

Az áldást kuumapoika küldte 2007. július 8., vasárnap - 20:58-kor
még nincs komment

„Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél. És meleg.” 

Ezeket a szavakat bizonyára mindenki hallotta már. Nagyon helyes. Minél többen vállalják a középszerűség és a demagógia mocsarában a másságukat (legyen az vallási, etnikai vagy éppen szexuális), annál élhetőbbé válik ez az ország. Remélem így lesz. Azt gondolon, Szetey Gábor nagy segítséget nyújtott coming out-jával minden olyan melegnek, aki eddig még nem merte vállalni másságát. Én személy szerint köszönöm Neki! 

Melegnek lenni nem érdem, de nem is szégyellnivaló. Ez egy olyan adottság, amivel együtt kell élnem/nünk és olyan dolog, ami ellen nem kell tenni, hanem amivel együtt kell élni.  Kell, mert véleményem szerint a másság elfogadása nem kegy, amit a "nem más, avagy a normális" gyakorol valakin, aki bármiben eltér az átlagostól, hanem olyan alapvető emberi tulajdonság, amely elengedhetetlen.

Véleményem szerint Szetey Gábor büszke lehet arra, hogy magyar, európai, közgazdász, személyügyi vezető, és arra is, hogy mer őszintén élni.

Az áldást kuumapoika küldte 2007. július 3., kedd - 22:33-kor
4 komment

Milyen furcsa, hogy tök sokan olvasnak, pedig alig írok. Nahát akkor pár szót magamról. Igazi kis belevaló pasi lettem, vagy legalábbis megpróbálok az lenni. A melegségemet nem külsőségekben, hanem belül próbálom megélni. Nem vagyok nyafka, siránkozós, hanem határozott és vidám. Belül néha szenvedek, de a magabiztos magatartásommal úgy vonzom a különböző privát eseményekre való meghívást, hogy csak kapkodom a fejem. Ez az!!! Végre élek!!!

Az áldást kuumapoika küldte 2007. június 10., vasárnap - 0:45-kor
2 komment

Na, ezer éve nem írtam ide, pedig mennyi minden történt. Például az, hogy csináltam egy kis életmódváltást, aminek következtében sokkal frissebb, vidámabb, és ami nem elhanyagolható: egészségesebb vagyok, mint annak előtte, én legalábbis így érzem.
És ami ezzel jár, hát az csodás. Ez a csoda pedig az, hogy úgy tűnik el kezdtem tetszeni másoknak, nyilván itt most a fiú vonal az érdekes. Tegnap például együtt utaztam egy sráccal a buszon, egymással szemben ültünk és a srác mindenféle gátlás nélkül bámult. Én persze zavarba jöttem, ez úgy tűnt, hogy tetszett neki, mert elmosolyodott, aztán pedig rámkacsintott. Meglepődtem, de ebben a meglepődésben visszamosolyogtam rá, és valahogy annyira egyértelmű volt, hogy ugyanarra gondolunk és, hogy milyen szép az élet, hogy itt van két fiatal meleg srác, akik tetszenek egymásnak. A fiú (sportos alkat, fekete haj, fekete szem, csillogó fogak, helyes mosoly) megkérdezte hogy hány óra, ami vicces volt, mert volt órája. Meg mondtam neki, aztán kérdezte, hogy a környéken lakom-e, mondtam hogy igen, meg azt is, hogy most le kell szállnom. Erre megadta az e-mail címét, és azt mondta: "ha van kedved beszélgetni, írj egy e-mailt" Még nem írtam neki, de remélem nem leszek hülye, hanem kitalálok valami frappánsat és írok neki egy levelet. Például kezdhetném úgy, hogy: bocs hogy zavarlak, de nem tudod, hány óra? :-)

Az áldást kuumapoika küldte 2007. május 27., vasárnap - 16:56-kor
3 komment

Már megint be vagyok zsongva. Egyszerűen nem bírok magammal. Annyi helyes pasit láttam mostanában, hogy azt sem tudtam, hova kapjam a fejem. És tudjátok mit? Leszarom, ha valaki észreveszi, hogy egy pasit bámulok! Nyár van, fiatal vagyok és 100%-osan meleg! Na, és akkor mi van? Látott már ilyet a világ, még akkor is, ha ez a pórfészek Magyarország nincs felkészülve rá, én döntöttem: vállalom a másságom, vállalom az érzéseim, és vállalom, hogy melegként akarok élni egy pasi oldalán! Éljen minden homoszexuális férfi a világon!

Régebbiek | Végére »